2013. szeptember 29., vasárnap

Citromos mascarpone hab

Elkészítettem a héten életem első házi mascarpone sajtját, és a mai nap után már bizton állíthatom, hogy nem is az utolsót...valami fenséges krémdesszertet sikerült összehoznom belőle.:-) 

Az úgy kezdődött, hogy eszembe jutott, hogy valamit kéne kezdeni vele, mielőtt megromlik. Így aztán feltúrtam a hűtőt, milyen alapanyagok is állnak rendelkezésemre, miben gondolkodjak...?

Így sikerült összedobnom a következő nyalánkságot...

Hozzávalók (4 pohárhoz):

8 db babapiskóta
2 fürt szőlő
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
Fél citrom reszelt héja
10 dkg cukor/ízlés szerint lehet több-kevesebb

A díszítéshez:

2 kocka étcsoki reszelve
4 bonbonetti ostya

Elkészítése:

A mascarponét a cukorral összekeverjük, óvatosan beleforgatjuk a felvert tejszínt, és belereszeljük a citrom héját.

A poharak aljába egy-egy babapiskótát reszelünk, következő rétegnek szőlőszemek jönnek rá, majd egy réteg hab. Ugyanezt a műveletsort megismételjük: egy réteg reszelt babapiskóta, egy réteg szőlő, egy réteg hab.

A tetejét reszelt csokival és bonbonettivel díszítjük.



2013. szeptember 28., szombat

Pirított hagymás császárzsemle

A császárzsemle - kérdés is már egy jó ideje piszkálja a fantáziámat, csak valahogy mindig úgy gondoltam, hogy nehéz megformázni, így inkább halogattam, arról nem beszélve, hogy az sem árt, ha van hozzá egy jó recept...

Aztán amikor rátaláltam a békebeli kifli receptjére, úgy gondoltam, alapnak tökéletes lesz, hiszen kívül ropogós, belül puha, hatalmas sikert aratott, nem tudok belőle eleget sütni...:-) 

De ha már nekiállok, feldobom valamivel...de mivel is lehet? Oliva bogyó...ezt elvetettem, mert sajnos elfogyott...ha van is itthon, akkor sincs, mert kb addig tart, amíg a kislányom rá nem bukkan a hűtőben...maradt hát két alternatívám, a zöldfűszerek, szerintem ezzel tuti kipróbálom majd, és a pirított hagyma...végül ezúttal az utóbbi mellett döntöttem...

Hozzávalók:

300 ml langyos tej
60 ml étolaj
25 g élesztő
1 tk cukor
20 dkg rétesliszt
40 dkg BL55 liszt
4 tk só

A pirított hagymához:


1 fej hagyma
Pici étolaj
Csipet só

Elkészítése:

A hagymát kockára vágjuk, megsózzuk, nagyon pici olajon serpenyőben szép barnára sütjük.

A kenyérsütő gépbe bepakoljuk a hozzávalókat, először a folyékonyat, majd a szilárdat, és bedagasztjuk vele a tésztát. A kenyérsütő 1. Programját használom dagasztásra, ez a fehér kenyér sütő programja, kétszer dagaszt, a második dagasztásra tettem hozzá a hagymát.

Amikor végzett a dagasztással, kikapcsoljuk a gépet, és kelesztőtálban duplájára kelesztjük a tésztát.

Lisztezett deszkára borítjuk, kézzel kicsit kilapítgatjuk, majd fánkszaggatóval kiszaggatjuk /azért használtam a fánkszaggatót, hogy egyforma méretűek legyenek a zsemlék/. Az így kapott fánkocskákat egyenként sodrófával kisodorjuk, és jó szorosan feltekerjük. 

A feltekert kis "hurkából" lazább csomót kötünk, a két kilógó végét pedig a csomón áthajtva a közepébe dugjuk.

Mindegyikkel ugyanígy járunk el. Az elkészült zsemléket 40 percig pihentetjük, majd a kiflihez hasonlóan egy lábos forró cukrozott vízbe mártjuk 6 mp-ig. 

A tetejére tetszés szerint szórhatunk utána szezámmagot, mákot. 190 fokos légkeveréses sütőben 20 percig sütjük.








Kakaós fonott

Eljött a szüret ideje, ami nálunk összefonódott ezzel a süteménnyel...nem tudom miért, de szinte csak ilyenkor sütjük...sajnos...pedig megérdemelné, hogy gyakrabban kerüljön terítékre, hiszen nagyon finom, cseppet sem kiszáradós fajta...na jó, nem is jellemző, hogy megérje a másnapot...a tárolásának gondolatával nagyon nem kell foglalkozni...:-) 

Hozzávalók:

60 dkg liszt
4 ek cukor
3 tojás sárgája
Csipet só
1 cs. élesztő
3 dl tej
10 dkg zsír

A krémhez:

1 margarin
25 dkg cukor
3 ek kakaó
1 tk fahéj

Elkészítése:

Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk, majd a tészta többi alapanyagával együtt jól kidolgozzuk. 9 gombócot formálunk belőle, hagyjuk őket egy fél órát kelni.

Addig kikeverjük a krémet. A margarint picit megolvasztjuk, és belekeverjük a krém többi hozzávalóját.

Amikor a gombócok megkeltek, egyenként vékony téglalapra sodorjuk őket, megkenjük a kakaós krémmel, majd feltekerjük.  Hármasával összefonjuk őket. Magasabb falú sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

Tetejét lekenjük tojással, majd egy fél óra pihentetés után 180 fokos sütőben kb fél óra alatt megsütjük.






2013. szeptember 27., péntek

Sajtos rúd

Ez az egyik régi kedvenc sós receptem...rendkívül egyszerűen, gyorsan elkészíthető, szinte elronthatatlan! És az eredmény? Önmagáért beszél! Csak ajánlani tudom!:-) 

Hozzávalók:

30 dkg liszt
15 dkg margarin
1 tojás sárgája
2 dkg élesztő
10 dkg sajt
2 tk só
Bors, ízlés szerint
Tejföl, amennyivel össze tudjuk gyúrni

A tetejére:

1 tojás
5 dkg sajt

Elkészítése:


A margarint a liszttel összemorzsoljuk, majd hozzàadjuk a többi hozzávalót, és összegyúrjuk. Egy órát pihentetjük szobahőmérsékleten. 

Kisodorjuk kb fél cm vastagra, majd derelyevágóval 1,5 cm széles csíkokra vágjuk. Tetejét lekenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és 200 fokra előmelegített sütőben szalmasárgára sütjük.


2013. szeptember 26., csütörtök

Az igazi fehér kenyér

Mostanában már szinte naponta sütök kenyeret, próbálom finomítgatni a mama féle alapreceptet, mert hát akármilyent is próbáltam, mindig oda jutottam, hogy  a mamáé a legjobb, abból kell kiindulni, és azt variálni ezzel-azzal, de az arányokra és az összetevőkre nagyon kell ügyelni, hogy azon ne változtassunk...:-) 

Igazából maga a kenyér nagyon finom, már-már tökéletesnek mondható, de magamat ismerve addig úgysem nyugszom, amíg teljesen tökéletes nem lesz.

Így aztán az összetevőkön csak annyit változtattam, hogy a 270 ml langyos vízet megosztottam, 70 ml langyos tejre és 200 ml langyos vízre. A többi hozzávalón és az elkészítés módján nem változtattam.

Hozzávalók:

50 dkg BL55 liszt
25 dkg kovász
1 dkg élesztő
70 ml langyos tej
200 ml langyos víz
2 tk só

Elkészítése:

A lisztet kimérjük, belekeverjük a kovászt és az élesztőt és 5-6 órát pihentetjük szobahőmérsékleten konyharuhával letakarva.

5-6 órával később kenyérsütő géppel bedagasztjuk a tésztát, majd veknit formázunk belőle, és sütőpapírral bélelt jénaiban kelesztjük. 30 perc után pengével bevágjuk a tetejét, és pihentetjük további 30 percet.

A jénai és a kenyér tetejét is lepermetezzük vízzel, 230 fokra felmelegített sütőben sütjük 1 órát. Sütőből kivéve lepermetezzük vízzel, rácsra téve hűtjük.




2013. szeptember 24., kedd

Mascarponés csokitorta

Apukám szülinapja lesz a napokban...mivel én vagyok a tortafelelős, ismét törni kezdtem a fejem egy neki tetsző tortán. Ami bevallom, nem volt egy egyszerű feladat, mert elég konzervatív ízlése van, így különleges ízeken nem gondolkodhattam....végül arra jutottam, hogy maradok egy egyszerű csokitortánál, azzal nagyon nem lőhetek mellé...a múltkori zsúrtortából úgyse nagyon jutott neki...nehezményezte is...:)

Hozzávalók:

A tésztához:

2 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 kk sütőpor
2 ek olaj
2 ek víz

Ez a mennyiség egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma egy lapja. Kettőt sütünk belőle.

A krémhez:


100 g étcsokoládé
6 tojás
150 g cukor
200 g vaj ( nem margarin)
1 zacskó vaniliás cukor
250 g mascarpone

A díszítéshez:

3 doboz mogyorókrémmel töltött ostyarúd
1 szelet narancs
Csokoládéval bevont puffasztott rizs
2 m selyemszalag

Elkészítése:

Először elkészítjük a két tortalapot. Robotgéppel habosra keverjük a cukrot és az egész tojásokat. A tál szélénél belecsurgatom az olajat, és a vizet, majd óvatosan belekeverjük a sütőporral és a kakaóporral elkevert lisztet.Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. A második lapot ugyanígy készítjük el. Amikor kihűlt a tészta, lehúzhatjuk róla a sütőpapírt. 

Elkészítjük a krémet is. A reszelt csokit, tojásokat és a cukrot jól összekeverjük, gőz fölött besűrűsítjük állandó kevergetés mellett. Megvárjuk, amíg kihűl, néha keverünk rajta egyet-kettőt. Ha kihűlt, hozzáadjuk a vajat, és robotgéppel habosra keverjük. Végül belekeverjük a mascarponét, de ezt már keverő kanállal, nem robotgéppel.

Félbevágjuk a tésztákat és megkenjük krémmel. Úgy osszuk be a krémet, hogy 3 rétegre kell, hogy elég legyen, valamint a tetejére és az oldalára is maradjon.

Ha összeállt a torta, körberakjuk ostyarúddal, megkötjük a szalaggal, és díszítjük a tetejét.







2013. szeptember 23., hétfő

Magos graham cipócska

Csak próbaképp sütöttem...ezért gondoltam, hogy megpróbálok egy kisebb kenyérke sütésével...

Hozzávalók:

20 dkg BL55 liszt
10 dkg graham liszt
10 dkg kovász
1 dkg élesztő
1 tk só
210 ml langyos víz
1 ek zabpehely
1 ek napraforgómag
1 ek szezámmag

Elkészítése:

Reggel kimérjük a lisztet, a közepébe belecsorgatjuk a kovászt, rámorzsoljuk az élesztőt. Kicsit megkeverjük, majd konyharuhával letakarva pihentetjük 5-6 órát szobahőmérsékleten.

A dagasztást ezúttal is kenyérsütővel végezzük, a többi hozzávalóval együtt.

Amikor bedagasztott sütőpapírral bélelt 20 cm átmérőjű paraszttálban kelesztjük, amíg duplájára nő /ebben is fog majd sülni egy ideig/ Fél óra múlva bevágjuk a tetejét.

Sütőt 230 fokra kapcsoljuk. Ha megkelt a kenyerünk, megszórjuk magokkal a tetejét, megpermetezzük vízzel, letakarjuk sütőpapírral, amit előtte szintén lepermeteztünk vízzel...

Kb fél órát sütjük így, ezután sütőpapírt levesszük róla, és kivesszük a paraszt tálból, rácson sütjük még kb fél órát.

Sütőből kivéve vízzel lepermetezzük, rácson hűtjük...




2013. szeptember 21., szombat

Keleti csemege

Egy nagy kedvencemet készítettem el ma...igazából sütést nem igényel, és villámgyorsan elkészíthető...a karamellt kedvelőknek, mint amilyenek mi is vagyunk kihagyhatatlan nyalánkság...:-) 

Hozzávalók:

40 dkg cukor
50 dkg dió
2 egész tojás +1 tojás sárgája
20 dkg vaj ( nem margarin)
1 csomag ostyalap
1 tábla tortabevonó
3 dkg margarin

Elkészítése:


Kikészítünk mindent előre, hogy kéznél legyen, mert a cukor karamellizálásánál gyorsan kell majd dolgoznunk...

A dió felét ledaráljuk, a másik felét durvára törjük sodrófával, aprítógéppel, vagy ami épp kéznél van.

A cukrot karamellizáljuk, amikor már világosbarna, belekeverjük a vajat és a darabos diót. Levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a tojásokat, és a darált diót.

Ez lesz a töltelék, ezzel töltjük meg az ostyákat. 1 csomagban 6 lap van, ketté választjuk, és mindkettőt megtöltjük 2 emelet vastagon.

A tetejére tortabevonót olvasztunk margarinnal.




2013. szeptember 19., csütörtök

Krumplis vekni

Maradt még egy sütésre való tejsavóm...dagasztottam már belőle kelt tésztákat, és nagyon finom, könnyű lett tőle. Most már itt volt az ideje, hogy kipróbáljuk, milyen is vele a kenyér.

És mivel krumplis kenyeret is csak paraszt cipó formájában sütöttem, úgy gondoltam, hogy ma megpróbálok egy krumplis veknit.

Hozzávalók:

50 dkg BL55 liszt
25 dkg kovász
1 dkg élesztő
10 dkg krumpli
270 ml tejsavó
2 tk só

Elkészítése:

Reggel kimérjük a lisztet, beletesszük a kovászt, élesztőt, és a főtt, de már kihűlt tört krumplit.Ujjunkkal kicsit összekeverjük, majd konyharuhával letakarva szobahőmérsékleten pihentetjük min.5-6 órát.

Azután bedagasztjuk géppel. A dagasztás végeztével lisztezett gyúródeszkán veknit formálunk belőle, majd sütőpapírral bélelt jénaiban kelesztjük, amíg duplájára nő.

Kb 45 perc elteltével a tetejét bevágjuk, és bekapcsoljuk a sütőt 230 fokra. Amíg az felmelegszik, a veknink a bevágás mentén kinyílik.

A jénai és a kenyér tetejét is megpermetezzük kicsi vízzel, és  mehet a sütőbe. 45 percig tetővel, majd azt levéve további 15 percig sütjük, hogy szépen megpiruljon...:-)

Sütőből kivéve vizes ecsettel lekenjük, rácsra tesszük...


2013. szeptember 18., szerda

Bolus, azaz holland fahéjas kalács felturbózva

Bablevest főztem ma, ami mellé csak valami kelt tésztát szoktam csinálni...igen ám, de ma nagyon tanácstalan voltam, hogy mi is legyen, ráadásul későn is kezdtem, úgyhogy eléggé sietősre fogtam...

Amíg felraktam a levest, eszembe jutott, hogy láttam a facebookon a minap ezt a fahéjas receptet, úgyhogy a nagy kérdést végül hamar rövidre zártam. 

Ahogy néztem, a tésztája szakasztott ugyanaz, mint az én tegnapi kulcsos kalács tésztám, ennek örültem, mert véleményem szerint ez a legjobb kalács tészta...:-) 

Maradt még a sajtgyártásból tejsavó, így tej helyett ezt használtam, az eredeti recept szerint tej kell bele, de így még talán jobb is volt...ezen kívül pár dolgot még átvariáltam rajta a mi ízlésünk szerint, de azt majd menet közben...:-) 

Ja, még annyit, hogy én csak fél adagot csináltam, hogy ne maradjon meg, merthogy a kelt tészta csak frissen jó...hát ez elég nagy hiba volt....kellett volna a teljes adag, olyan finom, úgyhogy most a teljes adag receptjét írom le, féladagot senki ne gyártson, mert kevés lesz...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg liszt
300 ml tejsavó/tej/
2 dkg élesztő
2 ek cukor
Csipet só
1 citrom reszelt héja 
7 dkg margarin

A töltelékhez:

5 dkg olvasztott vaj
10 dkg cukor
3 tk fahéj

Elkészítése:

Kenyérsütő gépben bedagasztjuk a tésztát, majd duplájára kelesztjük. Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, kicsit lenyomkodjuk a kezünkkel és egy két decis pohárral pogácsákat szaggatunk belőle.

Egyenként laposra sodorjuk a pogácsákat, úgy, hogy kör alakú legyen, majd lekenjük olvasztott vajjal, és kiskanállal fahéjas cukrot szórunk bele. Ezután föntről lefelé feltekerjük a tésztát. Az így kapott tekercset a kezünkkel óvatosan megnyújtjuk, majd egy U alakot formázunk belőle, a két szárát lehajtjuk úgy, hogy átérjen az alján, végül a hurkokon átdugjuk a végeit.

Mindegyik tekercset így hajtogatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, lekenjük őket olvasztott margarinnal, és kiskanállal rászórjuk a maradék fahéjas cukrot.

210 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük.




2013. szeptember 17., kedd

Kulcsos kalács

Múlt héten pár napot nálunk töltött a nagymamám...ez azt is jelenti, hogy megint tanultam valamit...ezúttal nem mást, mint a kulcsos kalács elkészítésének rejtelmeit...igaz ugyan, hogy csak elméletben, mert pont utolsó este került valahogy szóba. Mivel én vizuális típus vagyok, ahhoz, hogy ezt megértsem látnom kellett, így 5 hosszabb selyemszalag volt a bemutató anyag. Megígérte, ha legközelebb jön, elkészítjük együtt, amit be is fogok vasalni rajta, de nem hagyott nyugodni a gondolat...el kellett készítenem...:-) 

A tésztája nem egy nagy valami, egyszerű kalácstészta, a lényeg a fonásán van...ez az, ami különlegessé teszi.:-) De persze ezt sem árt gyakorolni...ez az első ilyen kalácsom volt...így sikerült...

Hozzávalók:
50 dkg liszt
300 ml tejsavó (ennek hiányában tej is ugyanolyan jó)
25 g élesztő
1 kk cukor
20 szem édesítő tabletta
50 g margarin
1 kk só
1 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja

A tetejére:
1 tojás
2 ek cukorból+2 ek vízből szirup

Elkészítése:
Az élesztőt a langyos cukros tejsavóban felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval együtt kenyérsütő gép dagasztó programján bedagasztjuk. Kelesztő tálban duplájára kelesztjük.

Amikor megkelt, lisztezett gyúródeszkára borítjuk a tésztát, és 10 részre vágjuk. Azért 10, mert ebből a mennyiségből két kalács készül, és egy kalácsot 5 „hurkából” fonunk össze.

Mind a 10 darabból egyenként hosszú „hurkákat” sodrunk a kezünkkel. (Én ketté választottam, és a felét félretettem, amíg elkészül az egyik, hogy ne legyen útban, kell a hely) (1)

Ha megvannak a „hurkák” (2), elkezdhetjük fonni a kalácsunkat, a következő képpen:



Két „hurkát” egymás mellé teszünk, és a közepénél az egyiket áttekerjük a másikon úgy, hogy egy kört alkossanak középen. (Olyan, mint amikor két fekvő U betű alul hurkot képez…)   (3.)

A két fekvő U betűnk közepe táján függőlegesen ráteszünk egy-egy „hurkát, és ahol összeérnek a tészták, ott áttekerjük őket egymáson, összekapcsoljuk őket. (4-5-6)

Maradt egy „hurkánk, azt az lesz a kalácskánk kerülete, ezért jóval hosszabbra kel nyújtani majd, mint a többit… szépen köré tekerjük. (7)

Lekenjük tojással a tetejét

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, de az sem baj, ha rögtön abban hajtogatjuk, akkor nem kell mozgatni az elkészült remekművet, és 200 fokos sütőben sütjük 20-25 percig, amíg szépen megpirul a teteje.

A sütőből kivéve cukorsziruppal lekenjük.



2013. szeptember 16., hétfő

Rozsos-magos vekni

Mivel az utóbbi időben a bolti kenyér helyett az általam sütött kenyereket eszi a család, ami javarészt fehér kenyér volt, és mint tudjuk, nem túl előnyös, így arra gondoltam, megpróbálkozom kicsit egészségesebb kenyerek sütésével...

Már lassan két éve, hogy csak barna, magos kenyeret eszem, és amióta sütök, visszaálltam a fehér kenyérre...nincs ez jól így, úgyhogy kipróbáltam...és azt hiszem, ezentúl hasonlókat sütök majd....gyerekek is szeretik, sőt, a kisfiam talán még jobban, mint a fehéret, úgyhogy egyel több ok...:-) 

Hozzávalók:

35 dkg Bl55 liszt
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
5 dkg graham liszt
25 dkg kovász
1 dkg friss élesztő
300 ml langyos víz
2 tk só
1 tk mák
1 tk lenmag
2 tk őrölt lenmag
2 tk szezámmag
2 tk napraforgómag
2 tk zabpehely

Elkészítése:

Reggel bekészítetjük a kovászt...kimérjük a liszteket, mélyedést csinálunk a közepébe, ebbe öntjük bele a kovászt, rámorzsoljuk az élesztőt, ujjunkkal megkutyuljuk egy kicsit, letakarjuk konyharuhával, és szobahőmérsékleten pihentetjük 5-6 órát.

Délután a hozzávalókat kenyérsütőbe tesszük, a szokásos (először a folyékony, aztán a szilárd )sorrendben, a gépet most is csak dagasztásra használjuk. Amikor bedagasztott, lisztezett gyúródeszkán veknit formázunk belőle. A vekni formázásról ITT írtam egy bejegyzést.

Sütőpapírral bélelt jénaiba tesszük, duplájára kelesztjük. Amikor megkelt, tetejét pengével bemetszük. Megszórjuk magokkal. Ha szétnyílt a metszés mentén, lepermetezzük vízzel a kenyér és a jénai tetejét és 230 fokos sütőben sütjük 50 percig.Levesszük róla a tetőt és további 10 percig sütjük, hogy a teteje szépen piruljon.

Sütőből kivéve "megfürdetjük", majd rácsra tesszük hűlni.



2013. szeptember 15., vasárnap

A vekni útja a formázástól a sütőig

A kenyérsütős bejegyzéseimben mindig csak azt írtam le, hogy veknit formázunk, de így részleteiben még nem mutattam be ennek a folyamatát, így úgy érzem időszerűvé vált pótolni ezt a hiányosságot....:-) 

Ebben a bejegyzésben most végigkísérjük a kenyerünk útját onnan, hogy a kenyérsütő végez a dagasztással egészen odáig, hogy kiveszem a sütőből...és mindezt tesszük egy graham kenyérrel, most ez a sláger nálunk...:-) 

Nem bonyolítom túl ezt sem, de igaz ez mindenre, amit csinálok...próbálom az egyszerűbb oldaláról megközelíteni a dolgokat...és úgy tűnik, így is működik...csodaszépen megkel, kiforr, ropogós és nagyon finom.:-) A szakavatott szemek felfedezhetnek rajta némi cserepedést is...ami az örök mumus...:-) 


No, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük ott, hogy amikor a kenyérsütő befejezte a dagasztást, én nem kelesztem...egyből lisztezett gyúródeszkára borítom, kézzel kilapítgatom.


Ha ez megvan, azonnal formázom, mégpedig úgy, hogy fentről elkezdem tekerni úgy, hogy a két oldalát folyamatosan alágyűröm.


Egészen addig, amíg fel nem tekerem a teljes tésztát...ezzel kész is a vekni.



Ezután sütőpapírral bélelt jénaiba teszem, abba, amelyikben sülni fog...én itt kelesztem.


Konyharuhàval letakarva így pihen, egészen addig, amíg duplájára nő...ez kb 45 perc szobahőmérsékleten...


Ekkor gyújtom be a sütőt 230 fokra, és pengével bemetszem a tetejét, hogy amíg a sütő felfűt, legyen ideje szétnyílni...


Ez is sütő függvénye, de az enyém 15 perc alatt éri el ezt a hőfokot...mehet a sütőbe...:-) miután mind a jénai, mind a kenyér tetejét bepermeteztem vízzel. 50 percet sül tetővel, további 10 percet anélkül pirul.







2013. szeptember 14., szombat

Graham kenyér

Annyira elkapott a kenyérsütési láz, hogy nem tudom abbahagyni...igaz, lehet az is közrejátszik, hogy tökéletesíteni szeretném mind a technikát, hogy már-már rutinszerű művelet legyen...mind pedig a végterméket. Nem mondom, ízre rendkívül finom...mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az utolsó morzsáig elfogy...úgyhogy most a küllem javításán dolgozom, és megfogadom azt a sok-sok hasznos tanácsot, amit nálam profibbaktól kaptam...és így előbb utóbb sikerülni fog a tökéletes kenyér...:-)  Egy biztos...ez az eddigi legeslegjobb...:-)  és mellette isteni finom, belül puha, igazi kenyér, kívül ropogós...:-) 


Hozzávalók:

40 dkg BL80 liszt
10 dkg graham liszt
25 dkg kovász
1 dkg élesztő
200 ml víz
70 ml tej
2 tk só


Elkészítése:

Kenyérsütő gépbe bepakoljuk először a folyékony, majd a szilárd hozzávalókat, .A gépet csak dagasztásra használjuk. Utána kikapcsoljuk, a tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, veknit formázunk belőle, majd sütőpapírral bélelt jénaiban kelesztjük 45 percet.

45 perc alatt szépen megkel, tetejét pengével bevágjuk, majd bekapcsoljuk a sütőt 230 fokra. Amíg a sütő felmelegszik, Kb 15 perc, a kenyér a bevágás mentén szépen kinyílik.

A jénai, illetve a kenyér tetejét is lepermetezzük vízzel, majd 50 percig sütjük tetővel, majd további 10 percig tető nélkül.  Sütőből kivéve lekenjük vízzel, és rácsra tesszük.




2013. szeptember 13., péntek

Kenyérlángos házi száraz kovászból

Nálunk tölt pár napot a nagymamám...ezért hát, kihasználva a remek alkalmat, hogy jó sok időt töltünk együtt igyekszem kifaggatni minél több finomságról, amit korábban falun csináltak...ez persze egyet jelent azzal, hogy el is készítem, és természetesen digitalizálom is a tőle tanultakat, hogy mindig kéznél legyen...:)

A múltkor csak futólag említette, hogy kenyérlángost is gyakran sütöttek anno, mégpedig úgy, hogy amikor kenyeret kovászoltak, és dagasztottak be, akkor elvettek belőle egy darabot dagasztás után, és a nagyobbat szakajtóba tették, ott kelesztették, a kisebbikből lett a lángos...

Mi most nem így csináltuk....a múlt héten készítettem száraz kovászt,(az elkészítését ITT találjátok), és mivel a mama ennek is nagy tudora, így arra gondoltam, ezt is mindjárt ellesem, ezért hát így történt, hogy ezúttal száraz kovászból készült a kenyérlángos, így mindjárt azt is láttam, mennyi vízzel kell felönteni, hogy az jó legyen...:)

Hozzávalók:

25 dkg BL55 liszt
15 g száraz kovász
5 g  friss élesztő
30 ml langyos víz
125 ml langyos víz
1 tk só
1 fokhagyma, disznózsír a kenéshez

Elkészítése:


Sütés előtti nap bekészítjük a kovászt: a lisztbe mélyedést csinálunk, beleöntjük a száraz kovászt, és a friss élesztőt, és felöntjük a 30 ml langyos vízzel, majd kicsit megkeverjük kiskanállal a kovászt. Letakarjuk konyharuhával, és szobahőmérsékleten pihentetjük reggelig.

Reggel bekészítjük a kenyérsütőt dagasztásra: beleöntjük a 125 ml langyos vizet, aztán a kovászos lisztet, végül a sót, és beindítjuk a gépet. A második dagasztás után leállítjuk, és a tésztát sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk, szétnyomkodjuk a kezünkkel, letakarjuk, és duplájára kelesztjük.

220 fokos forró sütőbe tesszük, 20 percig sütjük. Amikor megsült, fokhagymával lekenjük és disznózsíros ecsettel átkenjük.


2013. szeptember 11., szerda

Gőzgombóc

....ami tulajdonképpen nem más, mint egy kelt tészta, ami gőzben puhul meg, és az alja kevés olajon ropogósra pirul, és ami elengedhetetlen tartozéka nálunk a bablevesnek.....

Igen, ez egyben azt is jelenti, hogy ma bableves volt az ebéd, ezt korábban már postoltam...ITT olvasható, aki esetleg kedvet kapna...:-) 

No, de lássuk a gőzgombócot, merthogy ez a főszereplője ennek a bejegyzésnek...

Hozzávalók:

40 dkg liszt
2 dl tej
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
1 tk só
4 ek olaj
4 merőkanál víz
Teflon lábos, aminek teteje van

Elkészítése:

Az élesztőt langyos cukros tejben felfuttatjuk, hozzáöntjük a liszthez, amibe mát beleszórtuk a sót, és jól összedolgozzuk, majd duplájára kelesztjük.

Amikor megkelt, lisztezett gyúródeszkára borítjuk és 4 gombócot formázunk belőle. Egy teflon lábosba sistergő olajba tesszük a gombócokat, és annyi merőkanál vizet adunk hozzá, ahány gombóc van...ez esetben 4.
A tetejét jó alaposan megsózzuk, majd a fedőt rátéve közepes lángon kb egy órát sül/párolódik...ez idő alatt a gombóc puha, az alja piros, ropogós lesz...:-)






Gyors fehér kenyér

Többféle kenyér sütésével próbálkoztam az elmúlt hetekben, de akármit is csináltam, az abszolút favorit a nagymamám féle kenyér volt...gondolkodtam is rajta, ha van egy, ami bevált, minek újítgatni, a biztosat a bizonytalanra cserélni, így végül arra jutottam, hogy a mama féle alaprecepten próbálok finomítani...

Az igazi kenyér-íz, ami nálam a fő szempont, az  megmarad, a ropogós héj is, a külsején próbálok csiszolni egy kicsit...no meg az elkészítési időn, mert ugye az sem mindegy, hogy két, vagy három óra alatt készül el...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg BL55 liszt
1 tk cukor
20 dkg kovász
1 dkg élesztő
350 ml víz
2 tk só

Elkészítése:

A sütés előtti estén kimérjük a lisztet, közepébe mélyedést csinálunk, ebbe megy a cukor, kovász és az élesztő. Ujjunkkal kicsit megkutyuljuk, majd letakarva pihentetjük szobahőmérsékleten reggelig.

Másnap reggel a kenyérsütőbe bedobáljuk a hozzávalókat, először a folyékonyat, majd a szilárdakat, és ami más ezúttal, hogy csak egyszer dagaszt a gép, utána kikapcsoljuk, és kb 20 percet pihentetjük benne a tésztát. Ne ijedjünk meg, az állaga elég híg lesz a többi kenyéréhez képest.

20 perc után sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába öntjük, és duplájára kelesztjük. Tetejét vízzel megpermetezzük, majd sütőzacskóba tesszük, miután a zacskó belsejét is lepermeteztük vízzel. Bekötjük a zacskó száját, és 230 fokra felmelegített forró sütőben sütjük kb 50 percet.

Sütés után még forrón "megfürdetjük", majd rácsra téve megvárjuk, amíg kihűl.






Képviselő fánk

Ez az egyetlen sütemény, amit képtelen vagyok megenni...mindig megkóstolom, hátha egyszer majd ízleni fog, mert mint tudjuk, az ember ízlése mindig változik...de még nem sikerült megszeretnem...

Az égetett tészta íze sütőben sütve...ez az, ami nálam nem barát...a család viszont szereti, így hát nincs mese, sütni kell! Ha nem is gyakran, de néha azért kapnak...:-)

Hozzávalók:

A tésztához:

10 ek víz
10 dkg vaj, vagy 8 dkg zsír
4 tojás
10 dkg liszt

A krémhez:

1 cs vaniliás puding
4 ek cukor
1 ek liszt
2 cs vaniliás cukor
0,5 l tej
3 tojás

Elkészítése:

A vizet a vajjal felforraljuk, amikor elolvadt a vaj, beletesszük a lisztet, és addig keverjük, amíg elválik az edény falától. Levesszük a tűzről, és egyenként robotgéppel keverve beleütjük a tojásokat.

Sütőpapírral bélelt tepsibe diónyi halmokat kanalazunk. Forró, 220 fokos sütőben pirosra sütjük. Sütés közben a sütőajtót kinyitni TILOS, mert megsértődik, és összeesik.:-)  Kb fél óra alatt sül meg.

A pudingport, lisztet és a cukrot szárazon összekeverjük, kevés tejjel csomómentesre keverjük. Hozzákeverjük a tojások sárgáját, és a forró tejjel sűrűre főzzük.

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és a forró krémbe forgatjuk.

A fánkokat félbe vágjuk, és megtöltjük a kihűlt krémmel.


Reggeli harmat

Anyu hozta a receptet, hogy a facebookon találta, próbáljuk ki, mert tök jó! Kép nem volt mellette, csak a leírás...nézegettem, olvasgattam, próbáltam elképzelni, vajon milyen lehet?Miért pont ez a neve? A tésztába süllyesztett golyók szimbolizálják a harmatcseppeket?

Aztán arra jutottam, hogy nem filozofálok, inkább megsütöm, és meglátjuk milyen...!:-) És hát be kell valljam, nem bántam meg...:-) ezt nem szabad kihagyni, nagyon finom, különleges...:-) 

Hozzávalók:

A tésztához:

20 dkg vaj
15 dkg cukor
3 db tojás
30 dkg liszt
2,5 dl tejföl
2 ek tej
2 ek kakaó
1 cs sütőpor

A cseppekhez:

20 dkg túró
3 ek cukor
1 tojás sárgája
5-6 ek kókuszreszelék

A krémhez:

0,5 l tej
1 tojás
15 dkg cukor
3 ek vaniliás puding
1 cs vaniliás cukor
5 dkg vaj

Elkészítése:

Cseppek

Keverjük össze a hozzávalókat, formáljunk belőle diónyi gömböket, és fél órára tegyük egy tálcán a fagyasztóba.

Tészta

Keverjük habosra a margarint a cukorral. Közben adjuk hozzá egyenként a tojásokat. Utána keverjük bele a tejfölt, a tejet és a sütőporral elkevert lisztet. Öntsük a felét sütőpapírral bélelt tepsibe. A maradékhoz adjuk hozzá a kakaóport, és öntsük a fehér tésztára.

Süllyesszük bele a fagyasztott golyókat.

180 fokra előmelegített sütőben süssük 40-45 percig.

Krém

Keverjük össze a cukrokat a pudinggal, tojással, és egy kevés tejjel csomómentesre, majd a többit is hozzáöntve sűrűsítsük be krém állagúra. Amikor besűrűsödött, belekeverjük a vajat.Ha kihűlt, rákenjük a tésztára, a tetejére csokiforgácsot szórunk.

Szeletelve

Szeletelés előtt






Száraz kenyér kovász

Ez volt az a kovász, amit régen a nagymamámék is alkalmaztak, erről is mesélt nekem, amikor múlt héten nála jártunk...

Már akkor biztos voltam benne, hogy a szuperjó kovászos kenyere mellett ezt is ki fogom próbálni, mivel hűtést nem igényel, sokáig eláll, vésztartaléknak pont jó lesz...:-)

Hozzávalók:

5 dkg liszt
2 dkg élesztő
Csipet só
Víz

Elkészítése:

A lisztet, langyos vízzel, sóval, élesztővel tejföl sűrűségűre keverjük. Langyos helyen duplájára kelesztjük. Elkészítjük vele a kenyértésztát, amiből sütés előtt kicsípünk egy maréknyit.Kilapítjuk, egy konyharuhára
téve megszárítjuk.


Amikor megszáradt, amilyen apróra csak tudjuk, szétmorzsoljuk



és a legközelebbi kenyér sütésekor beáztatva az élesztő egy része helyett használjuk, addig pedig vászonzacskóban szellős helyen lógatva sokáig eláll. 





Mindenféle kelt tésztát készíthetünk vele, régen ez volt a szárított élesztő.


Krumplis paraszt kenyér

Íme egy újabb gyöngyszem nagymamám receptjei közül...erről is mesélt, úgyhogy mindenképp meg akartam próbálni...

Nem is olyan régen emlegettem, hogy amikor gyerekkoromban nála voltam, milyen jókat ettem az ottani kenyérből zsíros kenyér formájában, amit ha itthon eszem, nem ugyanaz...a zsír igen, de a lényeg a kenyér....az, ami más volt...és innentől kezdve a feeling is más...

Az ő kenyerei azonban visszahozták nekem a gyerekkorom nála töltött napjait, és ez olyan jóóó...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg BL55 liszt
1tk cukor
20 dkg kovász
1 dkg élesztő
1 közepes méretű krumpli/ ez 14 dkg volt/
250 ml víz
2 tk só

Elkészítése:

Előző este bekészítjük a kovászt: egy tálba kimérjük a lisztet, a közepébe mélyedést csinálunk, beletesszük a megfőtt, összepépesített hideg krumplit, cukrot és a kovászt és az összemorzsolt élesztőt. Ujjunkkal kicsit megkutyuljuk, letakarva pihentetjük reggelig.

Reggel bepakoljuk a kenyérsütőbe a többi hozzávalóval együtt a szokásos sorrendben: folyékony, majd szilárd összetevők. A gép dagaszt...mi várunk, hogy végezzen...:-) 

Dagasztás után sütőpapírral bélelt paraszttálban duplájára kelesztjük /nekem a cipó forma vált be, készíthetünk veknit is ugyanilyen módon.../ Kb egy óra kell neki, míg szépen feljön, 3/4 óra után bevágjuk pengével és bekapcsoljuk a sütőt 220 fokra. A sütő aljába egy kis lábosba vizet teszünk, hogy gőzben süljön a kenyerünk.

Mivel krumplis kenyérről van szó, és a krumpli lágyítja a tésztát, úgy csináltam, hogy betettem a forró sütőbe paraszttállal együtt 20 percre, hogy ne lapuljon el a tészta, majd utána sütőpapírral együtt kiemeltem, és rácson sült tovább 30 percet.

Ahogy kivettük a sütőből, még forrón megfürdetjük, azaz lekenjük vízzel.


Békebeli sós kifli

Amióta elkezdtem foglalkozni a kovászolással és a kenyér gyártással, szinte nem is veszünk kenyeret...azonban, a változatosság gyönyörködtet alapon azon is gondolkodtam már egy ideje, hogy ki kéne próbálni a kiflit is...

Ma főznöm nem kellett, maradt elég kaja tegnapról, és este még úgy tűnt, kenyérsütést is napolhatjuk...délelőtt már másképp láttam a dolgot, mire mindenki megreggelizett...így arra a következtetésre jutottam, hogy kenyeret már nem sütök, viszont itt a remek alkalom kipróbálni a kiflit...

Találtam egy receptet, amit úgy gondoltam, érdemes kipróbálni, az eredeti tehát innen származik. Egy adagot nem mertem bereckírozni, arra az esetre, ha nem sikerülne, úgyhogy fél adagból dolgoztam.

Hozzávalók:

150 ml tej
30 ml olaj
13 g élesztő
1 tk cukor
10 dkg rétesliszr
20 dkg BL55 liszt
2 tk só

Elkészítése:

A hozzávalókat a szokásos sorrendben /először folyékony, aztán szilárd/ kenyérsütő gépbe pakoljuk, bedagasztjuk a tésztàt.

Kelesztőtálban duplájára kelesztjük. Eddig nem volt benne újdonság egy kenyérhez képest...ha megkelt, 6 gombócot formázunk belőle. Mindegyik gombócot gyúródeszkán kör formára sodorjuk.

A sodrófát a kör alsó részéhez tesszük, és felülről jó szorosan elkezdjük feltekerni. Széltében kissé megnyújtjuk. A kör közepéig tekerjük fel így, majd a kör alját a közepénél kicsit nyújtsuk meg, hogy elvékonyodjon a tészta. Így tekerjük fel végig a kört.

Ugyanígy járjunk el a másik 5 gombócnál is.

Az így kapott kifliket pihentetjük 40 percig, majd ezután egy nagyobb lábosban forraljunk vizet egy kis kanál cukorral, és mártsuk bele egyenként a kifliket. Számoljunk el 6- ig, addig legyenek víz alatt a kiflik. Meg fognak duzzadni a meleg víztől, ezután a térfogatuk már nem emelkedik.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, megsózzuk a tetejét, esetleg szezámmagot, köményt, vagy mákot is szórhatunk rá.

200 fokra előmelegített légkeveréses sütőben 20 perc alatt készre sütjük.








Kovászos paraszt cipó

A nagymamám falun lakik...nála jártunk a gyerekekkel a minap, és nem tudom, hogy nem került még szóba korábban a kenyérsütés, de most szerencsére igen...és most kellett megtudnom, hogy réges régen, amikor még mindenki otthon sütötte a kenyeret....ő is.../már erre felcsillant a szemem/ ő sütötte a legjobb kenyeret a faluban...több se kellett, kifaggattam...:-)  

Az általa elmondottak alapján készítettem most el ezt a kovászos cipót...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg BL55 liszt
1 tk cukor
20 dkg kovász
10 g élesztő
250 ml víz
1 tk só

Elkészítése:

A sütés előtti este kimérjük a lisztet, a közepébe mélyedést alakítunk, beletesszük a cukrot, majd a kovászt...ujjunkkal összekeverjük egy kicsit, letakarjuk, és reggelig pihentetjük.

Reggel bekészítjük a kenyérsütőbe a többi hozzávalóval, és bedagasztjuk. Pihentetjük fél órát, majd átdolgozzuk.

Sütőpapírral bélelt paraszttálban kelesztjük tovább, amíg duplájára nő. Pengével bevágjuk az oldalát.

220 fokra felmelegített sütőben sütjük 60 percig. A sütőbe egy kis lábosba teszünk kevés hideg vizet, hogy párában süljön.

Ha elkészült, még forrón vizes ecsettel lekenjük.



Másodjára ilyen lett, annyit változtattam az eredeti elkészítési módon, hogy a paraszttálat csak kelesztésre használtam, majd sütőpapírral együtt óvatosan kiemeltem belőle a tésztát és sütőrácson sütöttem.

Ez a változat nekem jobban tetszik, úgyhogy ezt fogom alkalmazni...:-) 



A kovász élete az első naptól a sütésre való alkalmasságig

Kicsit félve álltam neki a kovásznevelgetés ezen formájának, de úgy gondoltam, esélyt adok neki, hátha sikerül. Ráültem hát a netre...első lépésként előkerestem egy literes dunsztos üveget, az oldalára savas filccel ráírtam a súlyát, hogy a későbbiekben mérni tudjam, mennyi kovász lakik benne

Több oldalon is láttam ezt a fajta megoldást, nem kell hozzá más az üvegen túl a kezdéshez, mint liszt és langyos 40 C° körüli víz...idő, türelem és kitartás...:-) 

1. nap

4 evőkanál BL 55 liszt
50 ml langyos, 40 C° víz

Összekeverjük, beletesszük a dunsztos üvegbe, letakarjuk, és szobahőmérsékleten állni hagyjuk.


2. nap

Nem csinálunk vele semmit, csak hagyjuk érni a tésztát.Már látható lehet az erjedés kezdete...:-) 


3.nap

2 evőkanál liszt
4 evőkanál víz

Elkezdjük etetni, először a vízzel, majd a liszttel keverjük el.

Etetés előtt


Etetés után




4.nap

2 evőkanál víz
2 evőkanál liszt

Savanykássá válik a kovász löttyünk. ismét etetünk, először a vízzel, majd a liszttel keverjük el.

Etetés előtt


Etetés után

5.nap

100 g víz
100 g liszt

Naponta etetjük ezzel a mennyiséggel, az etetés után hűtőben tároljuk. Ha sütünk belőle, először kivesszük belőle a szükséges mennyiséget, utána etetjük, és mehet vissza a hűtőbe.

Addig használható fel, amíg nem penészesedik be....

Mákos szilvás lepény

....vagy ahogy a környékünkön élő idős svábok mondják:"kvecsa lepény"...tulajdonképpen egy rém egyszerű kelt tészta...azt, hogy erre cukrozott mákot is lehet szórni, csak tavaly tudtam meg, és mivel külön-külön imádom őket, feltételeztem, együtt se rossz...sőt...valami óriási.

Már nagyon vártam a szilva szezont, megfogadtam, hogy az első termésből sütök, majd a másodikból, harmadikból...:-)  nem egy szép süti, de nem is a szépségéért szeretjük...akkor a legfinomabb, ha jó vékony a tésztája. Ebből a mennyiségből egy nagy gáztepsi mennyiség lesz.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
15 dkg élesztő
1 tk só
2 dl tej
1 tk cukor
3 tojás sárgája/elmaradhat, volt a hűtőben tegnapról, így felhasználtam/
20 ml étolaj

A tetejére:

1 tál kimagozott friss szilva félbe vágva
1 tk rum aroma
Fahéj, cukor ízlés szerint
10 dkg mák
10 dkg cukor

Elkészítése:

A langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet, sót, tojás sárgáját, olajat összekeverjük, majd mehet bele az élesztős tej. Jól összedolgozzuk a tésztát...duplájára kelesztjük.

Közben a szilvát meglocsoljuk a rum aromával, hogy álljon benne, amíg kel a tészta...

Ha megkelt, sütőpapírral bélelt tepsibe szétnyomkodjuk a tésztát. Jó sűrűn rárakjuk a szilvákat úgy, hogy a héja legyen felül.

Megszórjuk bőségesen fahéjjal, majd ízlés szerint cukorral.

Ledaráljuk a mákot a cukorral. Én fele-fele arányban szoktam, majd rászórjuk a lepényre.

200 fokos sütőben fél óra alatt megsütjük. Ha kihűlt, szeleteljük.