2014. január 17., péntek

Öregtészta

Tavaly nyáron kezdtem kenyérsütős pályafutásomat, öregtésztával. Akkor még úgy oldottam meg ezt a kérdést, és persze ez is egyfajta lehetőség, hogy amikor kelt tésztát dagasztottam, elvettem belőle mindig valamennyit. Ezzel a megoldással két problémám volt: az egyik, hogy rá kellett mindig számolnom, hogy többet dagasszak be, hogy az eredeti sütimhez megmaradjon a szükséges mennyiség, különben kevés kelt tésztám lett...a másik pedig, hogy elfelejtettem elvenni belőle. Így nem volt öregtésztám.

Aztán elkezdtem kovászt nevelni, és ahogy az használható lett, már abba is hagytam az öregtésztázást. Viszont, azért jó, ha van készenlétben egy-két kenyérre való, hiszen gyorsabban van kenyér, mint kovászolással. Hiszen kovászolással 5-6 órát minimum állnia kell, de a legjobb, ha egy éjszakán át áll a kovász. Amikor pedig váratlanul kellene kenyér, mégis jobb az öregtészta, mint a gyorskovász...legalább is tapasztalataim szerint szebb kenyér lesz belőle.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
1 tk cukor
1 tk só
2 dl tej
Pici olaj

Elkészítése:

Az élesztőt felfuttatjuk langyos cukros tejben, majd a lisztben elkevert sóval együtt jól összedolgozzuk. Ha túl ragadósnak tűnik, mehet bele még kevés liszt. A végén a kezünkre öntünk egy kis olajat és azt is beledolgozzuk. 

Konyharuhával letakarva a konyhapultra tesszük és túlkelesztjük. Egészen addig hagyjuk ott, amíg össze nem esik. Ekkor bezacskózzuk, vagy műanyag dobozba tesszük és mehet a hűtőbe. Akár két hétig is eláll.

Ebből a mennyiségből két kenyérre való adag lesz.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése